periton

János barát a baezai rendházban halt meg. Halála nagy megkönnyebbülés volt a rendfőnöknek, hiszen a barát életében, sok kellemetlen pillanatot szerzett előjáróinak.  Először is a holttestet azonnal vissza kellett szállítani János barát saját rendházába. A baezai rendházban semmiképpen sem maradhatott.  A rendfőnök minél hamarabb túl akart esni kellemetlen kötelességén, ezért tőle szokatlan határozottsággal kijelölte azt a négy szerzetest, akik elkísérik a halottat Segoviába. Még egy fiút is fölfogadott az állatok mellé, aki később komoly bonyodalmakat okozott nem csak ebben a történetben, amint látni fogjuk, hanem filológiai és egyháztörténeti problémákat vetett fel az ő szerepeltetése ebben az ügyben.

Szóval pirkadat előtt indultak el. Két barát a batár előtt haladt, kettő pedig hátul. Gyalog mentek. A táj egyhangúsága, az egymást követő bágyadt falvak és a szerzetesek monoton imádsága a halott lelki üdvéért, gondolkodásra késztette az öszvérhajcsár fiút.”

(A kóbor lovag kalandja)

 

burst

BIO

Megszülettem. Valamilyen szeszély folytán úgy gondoltam, hogy a legjobb, ha ezt Kolozsváron teszem meg. A szüleim úgy döntöttek, hogy Magyary Ágnesnek fognak hívni. Ezt az elhatározást november 8-án hozták meg.  Aztán, divatos nyelven szólva, multikulturális óvodába jártam, ahol életem első komoly érzelmi kapcsolata belepisilt a csizmámba. Ekkor határoztam el: ahogy megismerem a betűket, írni fogok.

Később iskolába is jártam, a kolozsváriak számára híres, hírhedt Brassai Sámuelbe. Itt első próbálkozásként bábszínházat alapítottam, majd egy titkos ellenálló csoportot, amelynek az volt a feladata, hogy a nagyszünetekben kijátszva a tanári éberséget, hogy ne kelljen lemenni az udvarra, amely leginkább egy börtön udvarára emlékeztet, mintsem egy iskoláéra. 

tovább

 

MA-honlapra-200x300

Beth 1665-ben lidérces álmot látott. Egy szénaboglyát. Ez volt benne a lidérces. Mert ki szokott szénaboglyákról álmodni? És főleg télen? A szénaboglya egy metafora. Ez most hazugság, csak az elbeszélő akarja összezavarni a jóhiszemű olvasót. Helyesbítés: a szénaboglya egy álom. Nicolaus Beth álma. Ráadásul 1665-ből. 1665 különben sem volt Beth legjobb éve. Az apja teljesen megbolondult. Kitalálta, hogy többet nem támogatja fia, szerinte, hóbortos ötleteit. Beth sok mindent kitalált. Minden évben valami újba kezdett. Egyszer kereskedett, máskor építkezett. Mikor hogy. Az építkezést még valahogy elnézték a finnyás rokonai, hiszen egy főúr akkor főúr, ha költi a pénzét, de a kalmárkodásait már nem tudták lenyelni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Nicolaus Beth a szénaboglyával álmodott. Ilyesmi ötszáz évre visszamenőleg nem történt a családjában. Ez szinte bizonyos.

(Vackor a labirintusban)

 

DSCN3224

SZÖVEGEK

 “Bizonyára nem ismeretlen az olvasó előtt az az élethelyzet, amikor az ember félig megvakulva diktálja le a memoárját egy vadidegennek egy olyan nyelven, amelyet nem az anyatejjel szívott magába.”

(Meglátni Sevillát)

“Így aztán ott a fogadó előtt hajnali kettőkor azon veszekedtek Andreával, hogy ki a disznó és ki nem. Ő próbálta meggyőzni a testvérét, hogy neki mint egy író nővérének, kötelessége másképp tekinteni a világra, és nem dőlhet be annak az elő­ítéletnek, amely évszázadok óta eme nemes és szent állatfajtát sújtja, mert ez méltatlan és kicsinyes.”

(A szent, a disznó és az álságos szűz)

– Leopold? – betűzte elképedve 1952-ben a gimnázium igazgatója, ahova mindenképpen szerette volna, ha felveszik. – Mi a csoda, maga valami balról született Habsburg főherceg?!”

(Skorpiók vannak a fejemben)

Másnap a bíróságra kell mennem. Apám, anyám és az ügyvéd várnak a folyosón. Az ügyvéd hosszasan magyaráz. Lelkes. Nem nagyon van más választása, annyira elbaltázta ezt az ügyet az apám, hogy itt már csak a lelkesedés segíthet. Ahogy kiveszem szavaiból, tényleg semmi jóra nem számíthat az öreg. Egy nő perelte be, aki azt állítja, hogy ő az én anyám. A mama sír. Az apám, illetve az illető, aki az elmúlt három évtizedben úgy viselkedett, mintha az volna, egyenes derékkal ül.”

(Én vagy Én)

11 beolvasás0001

ESEMÉNYEK

 

 

unnamed

“Nincs nagyobb illetlenség, mint életről, halálról vagy az időről fecsegni egy regényben. Főleg úgy hogy egyik sem valóságos, hanem csupa kitaláció, amely annyira bevált, hogy azóta mindenki ebből él illetve ír; bár ha alapul vesszük, hogy nem valóságos dolgokról van szó, hatalmas szélhámossággal állunk szemben, körülbelül akkorra átveréssel, mint a szülői érzések. Korunk kitalálta azt a baromságot, hogy a szülőknek szeretni kell a gyerekeiket, és ezzel kényszerpályára állított egy csomó embert, akik egész egyszerűen képtelenek erre az érzésre, de mégis úgy kell tenniük, mintha teljesen odalennének az utódaikért, mindent megtennének értük, miközben legszívesebben feldarabolnák egy baltával, csak hogy erről nem illik beszélni. Ily módon teljes képmutatásra kényszerítjük az egész társadalmat, és ehhez képest az idő, az élet és a halál problematikája okkal ildomosabb regénytémákká válnak, mint az apaság, az anyaság, mivel sokkal kevesebbet kell hazudni velük kapcsolatban.”

(Rövidzárlat az alvilágban)

bty

KRITIKÁK, INTERJÚK

Magyary Ágnest módfelett érdeklik az irodalmi kuriózumok, az intertextuális játékok, az újraértelmezések, paratextusok. A posztmodern. És persze történetei is vannak, de szinte csak mellékesen. Amolyan illusztrációként. Többek között ez derült ki számomra a 2013-ban megjelent prózakötete elolvasásakor. Egyik fő motívum maga az írás, az alkotás folyamatára való reflektálás, s bár ez legtöbbször (ön)ironikus, távolságtartó, humoros, így a derülésre is lehetőséget ad, összességében azonban egy kicsit túl sok.

„Minden amatőr író tudja, hogy a hagyományt újra kell írni”, hangzik el az egyik novellában, hogy később ez így egészüljön ki: „a legnagyobb gyönyör mégiscsak az, amikor egy dilettáns elronthat egy remekművet”. Persze, ez nem koncepció, csupán játék, illetve egy koncepció koncepcióvoltának relativizálása, bagatellizálása. 

(Zsidó Ferenc, Párhuzamosok találkozása)

tovább